BIZONYTALANUL

gonoszodó rózsaszín-fenekű

szürke-szálkás felhő

savanyú szél rozsdítja arcom

körmömre égnek terveim

csak kiáltásom rejtőzködik

hazug könyvek hamis korok

egyedül nekem hazudtatok?

mindenki álszent vagy őrült

ki nem velem kiált

szétfeszül torkom mi bánt

mért húzom az igát

ha nem hallom az igét?

vörös felhők közt rohanok

mint kamera a bolyhos bélben

szűk a tér s lüktet az ér

fehéren bevérzett éden

parányi idődarálók duruzsolnak

a salakból lesz a holnap

időd időm időnk kinek mennyi

hol lehet fellebbezni?

ez nem elég nem elég

s ha elég is lenne mi végre

rajzoltunk egy szót is az égre

de most ideér az alkony

az én alkonyom

gonoszodó rózsaszín-fenekű

szürke-szálkás felhőkön

száraz szemmel üvöltöm

hiába hiába hiába

Kosztolányi hiába hív a bálba

halál a verse tárgya

halállal hál halszik

a derűst így játssza

nincs a hangomban erő

kiáltsunk együtt Dezső

te onnan átról a fényárból

hátha átszakad e létfátyol

s akkor vagy eltűnök az árral

vagy ahogy a gondolat szárnyal

indul a rémes-furcsa álom

végtelen utazásom