VADNYOMKERESŐ

„Talán eltűnök hirtelen, …”

József Attila

Mozdulatod, hangod őrzi a fény, a csönd.

Fölidézem soraid, s a bizsergés elönt.

ahogy a hordozórakéták leválnak az

űrhajóról és a semmibe tűnnek

úgy hagytak el minket apáink

téged három évesen

engem három hónaposan

Lennék rímnök inasod Attila,

Te volnál a szem, én a pilla.

sok lelenctársam elalvás előtt

párnába temetett arccal bőgött én a

zuhanysugárba folyattam könnyem

de disznópásztorként már a

süldőkre hagytam a sírást

Nincs alku – én hadd legyek boldog!

Anya s fia, sínpár talán találkoztok.

vályogfalak ölén lábtéglák melegénél

felszálló szalmazsák-illatú álmainkat

elűzte a szegénység mosolya s

legtöbbször képmorzsát sem hagyva

fölitta mint a reggel az éji nedveket

Habzsoljunk kész világot, Attila!

A vers lesz a kés, kanál s a villa.