Önkéntes könyvárus

Édesanyámhoz

saját hangja villanyozza

madárszárny-törékeny testét,

rezdül a tér visszhangozva:

„verseskötetet tessék!”

csillog ősz haja, topog a lába,

kezében lobog egy könyv-ék,

fáklya, vagy hamvadó láva?

„verseskötetet tessék!”

két nyitott könyv, igaz társak,

félévszázad közös emlék,

szememben szoborrá válnak.

„verseskötetet tessék!”

„szép versek, ugye kedves?”,

s ha eladta dicső terhét,

még mormolja – szinte repdes –

„verseskötetet tessék!”