GYIMESI LÁSZLÓ
 
Magányosság, lendület
 
P. Papp Zoltán: Vershatalom
 
Vershatalom - olvashatjuk P. Papp Zoltán elegáns új kötetének címlapján. Micsoda? Vers és hatalom? Ennél bizarabb párosítással ritkán találkoztunk esernyõék boncasztali randevúja óta! Csak a mindenben iróniát szimatoló ezredfordulós orrunknak köszönhetjük, hogy nem gyanakodunk sajtóhibára.
    Vers és hatalom? Egymásnak feszülésük, már-már örök harcuk régóta nem csak irodalmi közhely. Mert a hatalom verse nem is vers igazán (Königen Lied), a "hatalmas" vers pedig legfeljebb fittyet hány a hatalomra (itt van, ki tetteid elzengi, ugye). A vers birodalma maga a hatalom nélküli rend. Az emberszabású - igen! - anarchia. Mirõl beszélünk tehát?
    Szerencsére a költõ hamar eligazít - másféle tréfából eredezteti a meghökkentõ címet. A félszáznyi verset hat alom-ból származtatja, hat hívószó köré csoportosítja, s ezek (hogy, hogy nem) mind alom-ra végzõdõ szavak. Soroljuk fel: Vállalom, Társadalom, Cirkalom, Vigadalom, Buzgalom, Fájdalom. Nocsak! A hívószavak egy költõi életmû valódi, korántsem vicces csomópontjaira utalhatnak. Nézzük meg, így van-e!
    Vállalom - szögezi le mindjárt az elsõ ciklus címében a szerzõ. Mit vállal? Azt, ami a mai módi szerint illetlenség: az egyik hagyományos költõi szerepet. Amely szerint a vers nem elégedhet meg a rögzítéssel és reflektálással, hanem a világ egészének elsajátítására (esztétikai birtokbavételére) hivatott. Eszerint a líra - emlékezzünk - logika, de nem tudomány. A didaktikus ócskaságoktól, illetéktelen (sokszor voluntarista) bölcselkedésektõl megtisztított gondolati költészet véleményem szerint a legápolandóbb hagyományaink közé tartozik, s e vélekedésben P. Papp minden bizonnyal osztozik velem. A kötet egészét jellemzõ mély, és éppen ezért játszani is tudó gondolatiság ebben a ciklusban a legszembetûnõbb. Vállalni kell a feltárás nehézségeit, egész addig, "amíg megismerem a / patakba fagyott / kövek álmát" (Ezután eltûnõdöm). Nem kerülhetõk meg az élet és halál örök kérdései, miközben tisztázni kell az evilági kötõdések tartalmát, értelmes okát kell adni az azonosulásoknak és az elhatárolódásoknak. A póztalan szerénység gesztusaival mindenki értésére kell adni, hogy a mûvészi vállalás egyedi tett, nem recept: "mióta beléptem a körbe / csak kifelé vágyom / mióta távcsövem van / nem érdekelnek a csillagok".
    A második ciklust a Társadalom felcímmel állította össze a szerzõ (vagy a szerkesztõ). A vállalásokra rímeltetve talán programot várnánk a birtokbevételre, persze nem azt kapunk. Ugyanis a költõ honfoglalása már megtörtént. A megokolt szkepszis hangján a többé-kevésbé pacifikált birodalom leltárba vétele folyik, lírai leltárívek a versek egy roppant szomorú virtuális krónika mellékletei. Csak verscímeket sorolok: Apokalipszis, Foglalkozása öngyilkos, Nonszenszek, Káosz esti fényben. A semmi ágáról szertetekintõ szív és elme megszabadult már az illúzióktól, de még nem haladta meg a hiányukból fakadó szomorúságot. Szívszorító, amikor a költõ így imádkozik: "legyen tiétek a csízarcúak hatalma / adjátok vissza a szomorúságom" (Adjátok vissza!) Az értékek veszendõsége, elvesztegetése egészen az anyanyelv szétrombolásáig vezet, ezt vizionálja az egyik legerõsebb - s legellentmondásosabb - vers, a Free tree címû. "persze nem free tree / mert a tûzifa firewood lenni / de eljõ az idõ midõn mindent / már szabad nyelven kell írni".
    Címében játékot ígér a Cirkalom, cifra díszeket a birodalom üszkös falaira. Folyik is a játék, de vérre menõen, a költõ ugyanis jól tudja, hogy a laza, felszínes játszadozás a méltatlanok menekülése, a valódi játék nem más, mint töltekezés, felkészülés, erõgyûjtés a valóságos küzdelmekre. Azokra a csatákra, amelyeknek a haditerve az elõzõ ciklusok alapján készülhet el. Pontosan: "a mély-éji-hangok zenévé fonódnak / újratöltik a szavakat hogy táplálhassanak / egy valószerûtlen vállalkozást" (A kényszerúszó álma).
    A Vigadalom a legrövidebb ciklus, hat verset tartalmaz, hat találó szatírát. A túlzások átlépik a költõ folyamatosan érvényesülõ iróniájának, öniróniájának diszkrét határait, de nem cáfolják azt, hanem erõsítik, mintegy felkiáltójel-halmazzal szakítják meg az alapvetõen kérdõ hangsúlyú alapszöveget.
    A Buzgalom alcím alá sorolt költemények értelmezik és tovább építik a szatírák világ-kritikáját, s magukba olvasztják mindazt, amit a gondolati költészet Papp-féle kísérlete eddig eredményezett. Fölényes biztonsággal teszi magáévá és haladja meg a posztmodern eredményeit (Találmányok), ugyanakkor tudja, hogy nagyon is konzervatív értékek mentén hitelesíthetõ sajátos birodalom-alapítása: "mint fiú az apát / a vers / ha van szó egyáltalán / tovább írja magát" (Szóképek násza).
    Az eddigiekbõl nem derül ki, hogy a szerzõ korántsem a személytelen, általános én álarca mögül kérdez és válaszol. A Fájdalom ciklus, a kötet záró egysége szabadjára engedi az eddig lappangó lírai és civil értékek sokaságát; a hétköznapi és szakrális, a konkrét és elvonatkoztatott élmények akaratlanul ünneplõ ruhába öltöztetik az esendõ személyiséget, s nem is óhajtott magaslatokra ragadják az ilyen szerepekhez nem szokott költõt. A holnap kapui hamleti mélysége, az Édesanyámhoz szándékoltan bumfordi bája akaratlanul jelöli ki azokat az utakat, amelyeken a költõi pálya folytatható. Isten mentsen attól, hogy önbeteljesítõ jóslatként mûködjön a Halogató döntetlen jövendölése: "fej vagy írás / repül a versérme / ha elgurul majd / szavamra vége". A versérme ugyanis repül még, repül, s szerencsénkre messze van attól, hogy guruljon, elguruljon.
    P. Papp Zoltán - remélem, a fentiekbõl kiderül - nem akármilyen költõ. Sohasem volt (lesz) a divatok felkapott szalonhõse, nemigen fogják belefoglalni a tanszékek boszorkánykonyháin összetákolt kánonokba sem. Teszi a dolgát: fontos, s általában jó verseket ír. Nem a divatdiktátoroknak, nem a tanszékeknek, hanem nekünk - olvasóknak, értõknek, érteni vágyóknak.
    Hosszútávfutó - a táv közepén. Gyötri õt a közmondásos magányosság, de a konok elszántság, a hajrára is megõrzött lendület a dobogóra érdemesíti. A Vershatalom még nem a finis könyve, de arról már most meggyõz, hogy a költõ be fog érni a célba. Hite, ereje, tehetsége kötelezi is erre.
    A Napkút kiadó a mûvek teljesítményéhez igazodva attraktív, de nem hivalkodó formában adta közzé a verseket. Kemény kötésben, Csõregh Éva kitûnõ festménye felhasználásával készült borítóval, jól megválasztott betûtípussal, elegáns papíron - mintha nem is itthon lennénk. Szepes Erika értõ-értelmezõ utószava úgy simul a versek közegéhez, mint a hosszútávfutóhoz a frissítõ szél. A kiadó Kiadóként dolgozott. Lehet, hogy mégis mûködött valamiféle vershatalom?
    Igaza volt-e félig játékos, félig groteszk címválasztásával P. Papp Zoltánnak? A hat alomból kisarjadt versek azt mindenesetre igazolják, hogy a költõnek a maga világán már olyan hatalma van, amit ab ovo még az õs-anarchista költészet sem vethet el. A szépség, az igazság és a jóság koronázatlan királysága dereng ugyanis a határokon. S a hetedik alom világa, a bizalomé. (Napkút kiadó)

 

vissza